Fejlesztő mesék

Amikor a gyermekek életében előtérbe kerül egy probléma, vagy stresszel teli élethelyzet, akkor a teljes figyelmükkel erre fókuszálnak. Ebben az esetben nehéz meglátni a teljes képet a szituációról, esetleg önmagukról.  Ilyenkor általában beragadnak az érzelembe. Ami még nagyobb gond, hogy nem tesznek különbséget aközött, hogy éppen egy átmeneti állapotban vannak, és jelen pillanatban éppen valahogyan érzik magukat, és aközött, hogy milyenek ők valójában. Egész kicsi kortól érdemes tanítani őket az "érzem magam" és a "vagyok" közötti óriási különbségre. Sajnos, ha sokat hallják, hogy pl szomorú vagy, magányos vagy, ahelyett, hogy most szomorúnak érzed magad, jelenleg magányosnak érzed magad, akkor egy idő után beépül a hitrendszerükbe. Ilyenkor történik az, hogy felnőtt emberek jönnek olyan problémával, hogy „mindig is magányos típus voltam”, „én olyan szomorkás alkat vagyok”.  Valóban így van? Vagy csak gyerekkorunkban sokat hangoztatták ezt?

 

Tehát amivel sokat tudunk segíteni:

-          hívjuk fel a figyelmüket arra, hogy amit éreznek, átmeneti állapot, változni fog

-          segítsünk nekik megérteni az „érzem magam” és a „vagyok” közötti különbség fontosságát, hogy ne azonosítsák magukat egy állapot, élethelyzet során kialakult érzelemmel, viselkedéssel, reakcióval

-          próbáljuk kimozdítani a fókuszt a problémáról

(pl nem szereti betenni a fejét a vízbe, de labdázás, az úszógumizást, a játékot szereti a vízben, és úszás után sok móka vár rá, játszótér, stb.)

KAPCSOLODÓ MESE:

 
Különleges fa
 

Egy borongós őszi napon Simi lógó orral sétált hazafelé anyukájával. Babi-Simi kis bagoly barátja a táskájában utazott, és alig várta, hogy hazaérjenek.

Otthon bement a szobájába és szomorúan leült a szőnyegre.

-Játszunk valamit?-kérdezte lelkesen Babi.

-Most nem. –mondta alig hallhatóan Simi.

-Naaa légyszi…-bújt oda Babi Simihez.

-Babi, holnap úszás lesz. Holnap tanuljuk meg a fejünket betenni a víz alá. Nem tudok másra gondolni, csak erre. Félek.

-Gyere Simi, mutatok valamit!-mondta kedvesen Babi.

Rajzoljunk egy nagy fát, sok-sok levéllel. Ez a fa te vagy Simi. Egészséges és erős. Látod?

-Igen…-válaszolta fürkészve Simi.

-Minden levél egy-egy rész belőled. Látod ez itt például a kedvességed, amikor Livivel megosztottad az almádat a játszótéren, ez a bátorságod, amikor felültél a bicajra, ez a huncutságod, amikor eldugtad anya telefonját, ez a mosolyod, amikor bobozni mentél apával, ez pedig a nevetésed, amikor fogócskáztatok anyával és sok-sok levél van még, ami összeáll egy egész falombbá, ami a fa része. Ez a fa egyedi és különleges, mint minden fa. Nincs két egyforma, akár a hópihék. No igen…és ez a kicsi levél itt a félelmed a víztől. Látod?-mutatott Babi egy apró levélre, mely igazán eltörpült a hatalmas fa lombozatában.

-Milyen pici ez a levél Babi!-kiáltott fel Simi meglepetten.

-Bizony pici, Simi!-ölelte meg Babi Simit.

-Viszont a bátorság levél sokkal nagyobb!-húzta ki magát Simi és szaladt, hogy megkeresse az úszósapkáját. Futás közben nevetve hátraszólt Babinak.

-Igazad van Babi, ez a fa tényleg nagyon különleges.

Simi vidám kacajától a Napocska újra kikukucskált a felhők mögül.

 

*************************************************************************************************************************************************************

A gyermekek sok esetben hadakoznak az alvás ellen, ez a mese segíthet, hogy másképp tekintsenek az álomra, a pihenésre. Az alvás alatt nem csak a test pihen, hanem oldódik a napközben felhalmozott stressz is. Álmunkban nemcsak oldódunk, de ilyenkor töltekezünk is. 

KAPCSOLÓDÓ MESE:

Álomhozó Ámbátor

Egy téli napon Simi és Babi az esti lefekvéshez készülődtek. Siminek általában nagyon nem volt ínyére az esti alvás. Köztünk szólva a délutáni alvás sem. Mindig húzta az időt. Először nem akart vacsorázni, aztán nem akart fürödni. Ha már fürdött nem akart kijönni a kádból, és ha mégis kijött, akkor hirtelen nagyon megéhezett.

Fontos dolgokról maradhatok le, miközben alszom. –hangoztatta mindig.

Ráadásul annyi izgalmas játék vár rám egész nap, nincs időm aludni. Ott vannak az autóim, a labdák, az állatok. No és kert. A kertben is rengeteg kaland vár. Nem akarom alvásra pazarolni az időt. –mondta mindig durcásan. Anyukája hiába kérlelte, utasította, Simi sokszor hajthatatlan volt, és minden délután és este küzdöttek egymással.

-Nem tudom a felnőttek miért vannak úgy oda az alvás miatt. –közölte dacosan Simi Babinak.

-Az alvás nagyon fontos Simi, ha alszol, akkor kipihent leszel és vidám és erős, és akkor fogsz jó nagyra nőni.

-Na persze! Hallottam már ezt ezerszer….-fordult Simi a fal felé mérgesen.

Simi elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, ő bizony ma este egy percet sem fog aludni. Forgolódott, verseket mondott, énekelt, ugrált, ám egy óvatlan pillanatban mégiscsak elnyomta az álom.

Álmában felült az ágyában és egy apró kis fényecskét látott meg a szoba ajtajában.

-Várj csak, ki vagy te?-kérdezte meglepetten, és a kis fénypont után szaladt, aki egyenesen berepült a fürdőszobába.

Amikor Simi belépett egy kis szárnyas tündérkét, vagy lényecskét vagy izébizét látott, aki ide-oda cikázott az orra előtt.

-Nagy kópé vagy te Simi!-kuncogott.

-Te meg ki vagy?-kérdezte újra Simi, miközben megcsodálta a kis mesebeli lényecskét.

-Még nem találtad ki? Én vagyok az álomtündér. Vagyis mindenki így hív, de a becsületes nevem, tudod a hivatalos, ami a tündér igazolványomban szerepel Álomhozó Ámbátor.

Én szoktam minden este álomport hinteni a szemedre. –kuncogott a kis álomtündér.

Most pedig, mint minden éjjel kalandozni megyünk!-repült fel vidáman a plafonig.

-Mint minden éjjel?-ámult el Simi.

-Naná, attól még, hogy nem emlékszel rá, tudnod kell, hogy minden este újabb és újabb kalandban van részünk. De egy valami minden éjjel állandó. Gyere velem!-mondta határozott hangon.

-A fürdőkádba??-kérdezte meglepetten Simi.

A kis tündér válasz helyett fordult kettőt jobbra, egyet balra, és a kád varázslatos módon átalakult. Szárnya nőtt, és mindenféle villogó, színes gomb lett rajta.

-Pattanj be és indulhatunk!

-Simi félve beült a kádba, és a tündér utasítása szerint felvette a repülő szemüveget, meg a sapkát és a sálat. Megkapaszkodott a kád szélében, és a kád bugyogva –mint amikor leengedik a vizet-elindult.

Simi felnézett és behúzta a fejét, mert félt, hogy a mennyezetnek ütköznek, de az hirtelen kettényílt és a kád gond nélkül felemelkedett a magasba. Repült repült egyre magasabbra.

A ház egyre kisebbnek tűnt, az utca is, a város is, az ország is….és a Föld is.

Bolygók mellett haladtak el.

-Hová megyünk?-nézett kérdőn Simi a tündérre.

-Majd meglátod. De ugye nem félsz?

-ÉÉÉÉn, láttál te már valaha engem félni?-kérdezte sértődötten Simi.

Egyszer csak egy fényesen világító gömb felé vették az irányt. Amint beleértek a fénybe, kellemes meleg járta át őket, és olyan érzés volt, mint anyu és apu ölelése.

-Ez nagyon jó!-mosolyodott el Simi.

A kád egyszer csak bugyogva leereszkedett egy mezőnek tűnő helyre. Pont olyan volt, mint a Földön, leszámítva azt, hogy minden fényesen csillogó volt.

-Gyere, szedjünk szeretet port…olyan, mint a virágpor.-mosolygott a tündér és már ki is reppent a járműből.

Simi utána ugrott és egy fényes virágmező felé szaladtak.

-Nahát, milyen isteni illat száll itt.

Egy zsákba begyűjtötték a szeret port, akár a kis szorgos méhecskék.

-Most pedig üljünk le a fa alá, és falatozzunk.-mondta kacagva Ámbátor.

Miközben falatoztak a finomságból Simi meglepődve vette észre, hogy sok kád érkezik a mezőre, sok gyerekkel és mindenki pont azt teszi, amit ők. A merengésben valami furcsa dolog zavarta meg.

-Tündér! Világít a lábujjam! Olyan akár egy szentjánosbogár!-ugrott fel Simi.

-Persze, mert kezd hatni a virágpor. Tudod Simi, ez a szeretet por tölt fel erővel téged minden éjjel, hogy másnap újult erővel ébredhess.

Simi szórakoztatónak találta, hogy a lábujjai sorra világítani kezdtek, aztán a lába, hasa, köldöke, mellkasa, kezei és végül mindene.

Olyan erősnek érezte magát, hogy úgy érezte repülni is tudna!

-Tündér repülök!!!!-emelkedett fel, és boldogan repdesett a rét felett.

Meglepetésére a többiek is ezt tették, és boldogan, nevetve manővereztek a levegőben.

Egy kis idő múlva a tündér szólt Siminek, hogy ideje indulni. Siminek egyáltalán nem volt kedve visszamenni, de nem volt mit tenni, közeledett a reggel.

Miközben hazafelé tartottak, a tündér komoly hangon megszólalt.

-Tudod Simi, minden éjjel átéled ezt a csodálatos élményt. Csak sajnos újra és újra elfelejted. Ez a törvény. De most az egyszer kivételt teszek, és megengedem, hogy reggel emlékezz halványan arra, ami történt. Kérlek, ezentúl ne hadakozz az alvás ellen, hiszen most már te is látod, hogy mindez milyen fontos.

-Megígérem.-jelentette kis határozottan Simi.

Nagy bugyogás közepette visszaérkezett a kád a fürdőszobába, és Simi visszabújt az ágyába.

Másnap reggel a kisfiú nagyot nyújtózkodott. Majd hirtelen eszébe jutott valami. Egy kád, egy kis tündér, és a csodás fényes mező.

-Csak álom volt. –gondolta szomorúan. Majd a takaró alól kikandikáló lábujjára nézett. Még éppen elkapta a pillanatot, amikor a kisujja körmén egy fény pislákolt egyet, és kialudt.

-Mégsem álom volt!-ugrott fel örömében! Drága Álomhozó Ámbátor! Nem felejtettem el az ígéretem.-mondta, és ezentúl Simi nem harcolt az alvás ellen, és akkor sem szegte meg az ígéretét, amikor rájött, sajnos nem minden reggel tudja felidézni azt, hogy éjjel milyen kalandozásokban volt részük. Tudta, akár emlékszik, akár nem, bizonyosan jól szórakoztak az alvás ideje alatt.